Reggel 8:20 perckor felszálltunk a Dorogra induló kis pirosra. Mindenki megköszönte, hogy megvettem előre a jegyeket, a vonaton megreggeliztünk és sokat nevettünk.
Ilyen vagy hasonló felütés mindenképpen frappáns lenne.
A valóság azonban:
Elkéstem.
Nem.
Rosszabb.
Lekéstem. Tudniillik a vonatot, kezemben a jegyekkel. És bizony, ha az ember csinál valamit, csinálja 100%-kal. Mivel a jegyek nálam voltak, lekésték ők is. Az „Amikor megláttak, örömtől sugárzott az arcuk” mondat jelentésmezejét e helyzetben vizsgálni felesleges. Vérben forgó szemek (dr. Virág Frigyes), fejcsóválások (dr. Virág Frigyes és Krajcs), pszichikai terror („A kérdés, hogy van-e még kedvem túrázni menni vagy szakdolgozatot írjak inkább…”), valamint a tudakozó formájában megjelenő kooperatív problémakezelés és aztán a Végső Megoldás by Nonó hogydehátmértnemmegyünkkocsivalvégülisnekemnincs?
Kitty kedves. Kitty jó. Kitty önzetlen. Kitty nem él fent nevezett testi és lelki nyomorgatásokkal. Kitty máris bemegy a CIB-be Michaela-ért, és pár perc múlva hasítunk, száguldunk Dorogra, ahol Marikati A) kezében késsel a késésért, B) ölelő karokkal vár. A dolog itt még kétesélyes.
B)
Konstatáljuk, hogy Lilla nincs jelen, mert másnaposan fetreng, Karika, mert vizes lesz a lábikója (emléke a túra közben fel-felsejlett, Marikati és Gáss hátának folyamatos vizualizálása közben; Marikati és Gáss a továbbiakban együtt: „Másik Csapat”), Alíz meg melózik és egyébkéntis a hátrák meg a rosszarcú férfiak a sötét erdőben.
A domboldalban roskadozó, elnyűtt, „csak a szentlélek tartja ott” rozoga szekér megpillantása Krajcsból azonnal előhívja a perverz boldogságot „Másszunk fel Kitty, Nonó meg készít rólunk fotót!”- mondja, arcán felismerhetően hordozva a betegség jeleit. Szegény Kitty! Félelmet ember szemében még így ragyogni nem láttam!
De Kitty kedves. Kitty jó. Kitty önzetlen. Felmászá és a fotó elkészülé.
Úgy egy körül (Másik Csapat dél körül, de bevártak) zökkenőmentesen megérkeztünk a szakasz második pecsételőhelyére, a Klastrom Fogadóba. Kényszeredett próbálkozás Krajcstól Klastrom tüzetesebb megszemlélésére és forralt bor elfogyasztására. Krajcs lehurrogása. Túra folytatása.
(Juteszembe…jellemző. Útkereszteződésben fán a szokásos „másik bélyegző”, a fém. Pecsételjünk azzal is, de felmerül a kérdés, melyik irányba is tartsuk azt a pecsétet? És ekkor Ő, Akit Most Nem Nevezünk A Nevén elveszi a bélyegzőt, majd ellentmondást nem tűrő hangon, megfontoltan [és ez csakis csakis rá jellemző] elolvassa a feliratot: „Mortsalk”.)
Már nem tudom melyik szakaszon hömpölygő sártenger, sárfolyam, a Másik Csapat bevár, figyelmeztet, hogy na óvatosan lépni arra az egész ösvényt befedő jégpáncélra, mert beszakadhat és akkor aztán lesz ám elmerülés és vizes cipő!
Megúsztuk.
Szépen lassan lefele csordogálva az iszapban a már-már tradicionálisnak mondható dupla leszúrt rittbergerre is sor kerül. Kéz, kabát, gatya, egyszóval minden csupa csupa sár.
De Kitty kedves. Kitty jó. Kitty önzetlen. Kitty lemondva maradék ivóvizéről locsolá az enyhet adó nedűt a saras kézbe. És a saras kéz látá, hogy ez jó.
A Dorogra induló vonatot pöccre eléri a két Mádmázöl, ezt azonban a Piliscsabán beszerezhető pecsétjük bánja. Csalást fontolgatnak, a 12-es szakasznál majd kettőt pecsételnek.
A Másik Csapattal 20 perc vonatvárás, felszállás.
Nyugatiban jegyvisszaváltás.
Végére egy vicc:
- Tessék mondani, milyen állat ez itt?
- Nem tudom kisfiam.
- De tessék már megmondani milyen állat ez itt?
- Fogalmam nincs, értsd már meg!
- De tessék már tippelni!
jelezném, hogy sírva röhögtem. de azért a dupla leszúrt rittbergeren jobban >.<
VálaszTörlés